Végsõ
búcsú
Nehéz
elviselni az élet adta kínt,
ha felettünk az ég
éjsötétre vált.
Kutatva keressük a hiányzó
színt,
de kezünk a semmiben Rá nem talál.
Úgy éget most minden, perzsel a szó,
könnypatak árja mossa az utat…
Gyertyaillat terjeng és harangszó:
a végső búcsúnál
borús a tudat.
Emlékek ekéje lelkünkbe szánt,
Őt szemfedő fedi, gyászlepel gyanánt.
Bezárva mélyen: ez mi most bánt,
csak a szemeinkben látszik gyémánt.
Búcsúzni,
búcsúzni! Tudjuk, de
fáj.
Borús az idő, és kihalt a
táj…
Lengyel Jolán - 2007-08-14
