Úttalan utakon Sárga homoktenger végtelen és szép, kéklő az égbolt csodás a kép.   Mennyi titkot rejt mindaz, mit eltakar! Ha fújja a szél, mindent felkavar.   Nappal forró,  mint a katlan, a magányos útja kilátástalan.   Oázist keresve a láthatárt szemléli, szikkadt ajakkal imájában kéri:   Találjon bármit, mi útbaigazítja, Itt, e sárga tenger a vérét is kiissza.   Tovább indul, ám nehéz a járása, már a dűnék között rejtőzik halála.   Mikor az est leszáll hideg lehelettel, kérdéseire senki nincs, ki felel.   Homokba szőtt reményei porviharba vesznek, a felkelőnap fénye útvesztője lesz. Léte sötét árnya fekete lepel, betakarva testét a homok rejti el. Lengyel Jolán - 2008-09-20