Tegnap, ma, holnap  Számtalanszor eszembe jut ölelõ karod, Melyet kitártál kedvesen az otthonod elõtt, Reám vártál és én repültem feléd, Szemeinkben a boldogság könnye csillogott. Körülölelve nézegettük egymást, Nem tudom, mit mondtam, vajon szóltam-e? És amit Te mondtál az sem jut eszembe, Csak a két szemed, mely kéklõn nevetett. Ragyogott akkor az egész világ, Lelkem a lelkeddel körtáncot járt, Baráti szeretett gyönyörû virága Virult, s a Nap szórta ránk sugarát. Nem kellett ígérnünk semmit sem egymásnak, Tudtuk mi ketten már barátok vagyunk, Ez megmarad akkor is, ha ritkán látjuk egymást, Hisz lakóhelyünk között oly’ nagy a távolság. Kölcsönös megbecsülés és tisztelet, Feltétel nélküli mély szeretet, Tudunk hallgatva figyelni egymásra, Mely soha nem torkolhat köztünk mély vitába. Távol vagyunk egymástól, de szívünkben közel, Õrizzük a barátságunk drága fonalát.  Hisszük: ez így marad életünk végéig, Míg mindkettõnk napja majd nyugovóra száll. Lengyel Jolán - 2009-02-03