Szüleinkhez 


Ember az elmúlást
Felfogni képtelen.
Szülők nélkül élni
Micsoda gyötrelem.

Fájó szívvel néztük
Hamvaitokat,
Melyeket bezárt
Egy fehér márványlap.

Ennyi az élet?
Ennyi volt csupán?
Megmaradt az emlék
És a szülői ház.

Bolyongunk a házban:
-Nélkületek üres!
Dolgos kezetek munkája
Minden milliméteren.

…Mennyi emlék,
Mennyi szeretet
Sugárzik felénk.
-De ez csak képzelet.

Reszkető kezetek
végleg megpihent,
Öleléseitek:
Az is képzelet.

Egymásra nézünk,
Várjuk a csodát,
Nem gondolunk arra,
Mi vagyunk a csodák.

Búcsúzunk mindentől,
Szívünkbe zárjuk azt,
Ott bent megőrizzük,
Drága szavaitokat.

Köszönetet mondunk
Nektek sok mindenért,
Bár néma a száj,
De a szív beszél.

Tudjuk mi azt jól,
Soha nem feledünk,
Nem beszélünk róla:
-Csendben emlékezünk.

Lengyel Jolán - 2004-08-
Gyújtok Értük gyertyát!