Szárnyalj
mégis !
Életedben
volt
sok veszteséged,
ám soha nem sírsz,
ajkadról panasz sem hallható,
ragyogó két szemednek
mély, tiszta tükréből
az őrzött bánat könnye
gyémántként csillogó.
Létednek töviskoronáját
zokszó nélkül,
némán viseled,
letérdelsz, ha kell a sáros úton,
segíted az erőtleneket.
Körötted csak néhány ember
tudja,
mekkora súly nyomja válladat!
Számtalanszor
ámulattal
nézlek,
s lelkem érted sír, olykor zokog.
Langy szellővel simogatom arcod,
míg szeretetem messziről ölel,
és hangtalanul, mélyen elmerengve
fohászom száll Érted, a
végtelenbe.
Lengyel
Jolán - 2008-10-31
|