Szárnyalj mégis !

 
Életedben volt sok veszteséged,
ám soha nem sírsz,
ajkadról panasz sem hallható,
ragyogó két szemednek
mély, tiszta tükréből
az őrzött bánat könnye
gyémántként csillogó.
Létednek töviskoronáját
zokszó nélkül, némán viseled,
letérdelsz, ha kell a sáros úton,
segíted az erőtleneket.
Körötted csak néhány ember tudja,
mekkora súly nyomja válladat!
Számtalanszor ámulattal nézlek, 
s lelkem érted sír, olykor zokog. 
Langy szellővel simogatom arcod,
míg szeretetem messziről ölel,
és hangtalanul, mélyen elmerengve
fohászom száll Érted, a végtelenbe.
 
Lengyel Jolán - 2008-10-31