Ködborított
tájat nézek.
Képzeletem messze réved,
Dombok alján megpihen.
Sűrűn szitál most a harmat,
Szürkeség a kékbe olvad…
Körülöttem miden hallgat.
Fák és bokrok mélán
állnak,
Talán kicsit ők is fáznak?
Nyirkosak az összes ágak.
Szűkszavú az egész határ,
Szél se rezdül, madár se jár,
Megbújva a fészkébe’
vár.
Fű tetején vizes széna…
Jobb időkben megszáradva
Várja, begyűjtse a gazda.
Ő kaszálta, vagy a gépek?
Abraknak kell, úgy szemlélem,
Jószágai vajon szépek?
Régebben, még kiskoromba’
Szétnéztem az
istállóba’,
A jászolba’ friss lucerna.
Büszke volt a tulajdonos,
Villáján almot hozott.
„Ez a szép faj Nálunk honos”
Elmondta még mi a dolga,
Közben rám tekintett néha,
Elégedett volt mosolya.
Nem zavarta verítéke,
Tudta mi a teendője,
Munkájának mi a bére.
Feltekintek most az égre:
Egy magán’ gép száll a légbe,
Emlékeim feledem.
Megborzongok, kicsit fázok,
Nedves ruha miben állok:
Ugyan, mire várhatok?
Ólomlábon jár az idő,
Nincs itt semmi szívderítő!
Lassan hazaballagok.
Az ősz ráborult a tájra,
Könnyeivel magyarázza,
Elmúltak a szép napok!
Lengyel Jolán -
2006-08-11
