Majd holnap
Hóval
lepett
házablakom jégvirága,
Mint szerelmi álmom múló
vágya.
Eltűnik, elszáll, ha jön a tavasz,
A nyíló kikelet lesz akkor a vigasz.
Erdőszélén találok majd lila
ibolyát,
Párszálat leszedve érzem az
illatát.
Felkeresem végül azt a szép helyet,
Ahol ottmaradt, a régmúlt életem.
Csokrom leteszem, de nem mondok imát,
Már könnyet sem ejtek, majd feledem a
mát.
A holnapot nézem, amit köd takar.
Vágyam, álmom, lényem:
ott már,…semmit nem akar.
Lengyel Jolán