Majd holnap


Hóval lepett házablakom jégvirága,
Mint szerelmi álmom múló vágya.
Eltűnik, elszáll, ha jön a tavasz,
A nyíló kikelet lesz akkor a vigasz.

Erdőszélén találok majd lila ibolyát,            
Párszálat leszedve érzem az illatát.
Felkeresem végül azt a szép helyet,
Ahol ottmaradt, a régmúlt életem.

Csokrom leteszem, de nem mondok imát,
Már könnyet sem ejtek, majd feledem a mát.
A holnapot nézem, amit köd takar.

Vágyam, álmom, lényem:
ott már,…semmit nem akar.

Lengyel Jolán