Fából
ácsolt
pihenőhely
emlékembe visszajár:
kicsi gyermek voltam akkor,
arra ültetett Anyám.
Négy hasábfa volt a lába,
széles deszka kerete,
sodrony helyett erős lécek,
benne szalmazsák helye.
Jól megtömve friss szalmával
- ez volt egykor ágybetét -,
kellemesen friss illata,
amíg élek elkísér.
Nap érlelte gabonáknak
kapaszkodó
gyökere,
az alföldi szép határ
volt
születésemnek helye.
Kaptam annyi jót és szépet,
ami el sem mondható,
végig kísér életemen
a kellő útravaló.
Rám ölelte szeretetét
az én drága jó anyám,
puha bársony volt a
lelke,
öle volt a
mennyország.
Napsütötte rónaságban
égi tündér szavai,
varázslatos tág határnak,
védő, óvó szárnyai.
Nincs már olyan, nem találok
hozzá fogható helyet.
Álmaimban visszatérek:
ott még gyermek lehetek.
Lengyel
Jolán - 2007-09-02
