Félárnyékban


Lépj tovább,
ne várj,
hiszen nincs mire!
Én adtam vándorbotot
régen a kezedbe.

Igéző szavad már
hozzám nem jut el,
becsukódott lelkem
néked nem felel.

Hiába is kéred
nézzek fel az égre:
-Nem akarom látni
azt a csillagot!
Hamis lett a fénye,
miért is ragyog?
Kábító varázsa
elkápráztatott.

Lelkem szárnyalt tőle,
boldog volt!
Holott…
Szemfényvesztésével
csak elvakított.

Hosszú, hosszú évek
tűntek a semmibe,
boldogság virága
megfagyott a télbe’.


Lengyel Jolán - 2007-11-10