Fáradt szárnyakkal


Szárnyaltam, mert repülhettem:
Boldogan nevetve, mindig magasabbra,
Fel a kék egekbe…
Leszedtem akkor az összes csillagot,
A széllel táncot jártam, minden ragyogott.
Meleg áramlással egyre feljebb mentem,
Szikrázó napfényben megfürdött a testem.
Mikor fáradt voltam, kicsit megpihentem,
Fehér bárányfelhők puhán körbe vettek.
Tavasz illatával sokat takaróztam,
Megújult erővel utamat folytattam.

*

Félrevezetésnek csapdájába estem,
A sűrű rengetegbe végleg eltévedtem.
-Nem látok tisztán, sok az akadály:
Kékes színű ködben nincs más csak magány.
Ágak összeérnek, felszállni nem lehet,
Fény is alig látszik, megfagy a lehelet.
Borzongató világ, ami itt körbe vesz,
Az egyedüllét is érzem, félelmetes.
-Nem várhatok csodát ez lett az életem,
Elfogadom sorsom, meghajtom fejem…

 
 
                          Lengyel Jolán - 2006-04-19