Eltûnt az út 
 

Szél üvöltse gondolatom,
igaztalan a világ.
Érzéseim tépett virág,
fátyol borul most bánatomra,
világom ködbe fonja.
Nem látom már a csillagokat,
az éj sötétlő leple alatt
eltűnt az út;
nem vár a végén más,
magányomban
egyedül maradtam.
Kezem nem fogja féltőn,
nem véd vad viharban
senki, senki már.
Megyek vakon
idegen tájakon,
szellemjárta puszták,
mint végeláthatatlan idő.
A feszület alatt leroskadok,
fejemre töviskoszorút dobjatok!

Lengyel Jolán - 2006-02-18