A két kicsi árva 


Egy zimankós fagyos
téli reggelen,
hosszú útra indult
két kicsi gyerek.

Meg akarták keresni
azt a helyet,
ahol mindig tavasz van,
és örök szeretet.

Mostohagyermekként
élték életüket,
a szeretet melege
elkerülte őket.

Szakadt volt ruhájuk
átfújt rajta a szél,
az összes élelmük
egy falat kenyér.

Sietősen mentek
a sűrű hóesésbe',
emberjárta utakat
messze elkerülve.

Domboldalon fölfelé
nehezen haladtak,
a temetőkert mellett,
amit nem tudhattak.

Fenyőfa tövében
védett helyet leltek,
fáradtak voltak,
elgémberedettek.

Leültek pihenni,
összebújtak, fáztak,
rájuk mindvégig
az angyalok vigyáztak.

Halkan szólt az egyik
ismerős a hang,
ők régen nem hallották
az édesanyjukat…

Álljatok fel szépen,
induljatok haza,
ott van szívetekben
az igaz szeretet.

Nem kell keresni
az örök tavaszt,
mosolyotok virágot,
rügyet fakaszt.

Tartsatok össze
segítsétek egymást,
szebb színű lesz tőle
az egész világ.

Öleld át testvéred,
fogd a kezét,
vegyétek észre
az élet így is szép.

Elindult vissza
a két kicsi gyerek,
melegítette őket
a testvéri szeretet.

Megtalálták egymásban
azt a tavaszt,
mely elhozta számukra
a valódi vigaszt.

Mily’ hatalmas kincs
az őszinte szeretet,
képes eltörölni
a fájó könnyeket.


Lengyel Jolán - 2008-12-07