Vissza találsz te még... 
 

Hosszú órákon át merengek:
mit jelentek neked
és mit érzek én?
”Nyugalom szigete”…?
Ez kevés nekem!
Szeretsz-e még,
Vagy pótlék vagyok én?

Fájó az emlék,
így fáj a jelen is,
nem tudom hová vezetnek
rögös útjaink…
Megfáradt lelkem
nyugalmat nem talál,
mert kétes a válaszod,
úgy  érzem vége már.

Visszatalálsz te még,
őszintén érzem én,
mivel utoljára
hal meg a remény.
Túl későn jössz rá
mi voltam neked,
kevés lesz az idő,
az élet lepereg…
Szívem úgy dobog,
mindig téged vár,
egy őszinte szavadért
az életem adnám.
Már nem hiszek neked,
te jól tudod miért,
de valahol mégis
éltet a remény.

Ölelő karomban
megnyugvást találsz,
síron innen, vagy túl,
de végül:
visszatalálsz!

Lengyel Jolán