Sivatagi magányban



Sebbel borított testen fájdalom az úr,
védekezni nincs erő
egyedül.

Sivatagi magányban sakál, ha felvisít,
esélytelen ellene:
nevet kínjain!

A keselyű is ott köröz, nézi a pusztulást,
várja végül mit hagyott,
majd ő tépi tovább!

Lágyan fúj az esti szél, a nap már rég leszállt,
fejfáján a hold ezüst
aranybetűt talált.


Lengyel Jolán - 2006-05-03