Álmaimat
adtam forró
szerelmednek,
romboló
viharban, elengedted kezem.
Gesztenyeszínű
hajam belepte a dér,
eltűnt
az életemből minden szép remény.
Lelkemet
bezártam, mint este a virág,
ő
még kinyílik, ha rásüt a
napsugár.
Magaddal
vitted az éltető napfényem,
vele
együtt tovatűnt az összes hitem.
Semmit
nem sajnálok, ami pótolható,
új
reményeimmel, új élet
nyitható.
Szebb
és jobb világot építek
magamnak:
-álmaimból
szövöm így a napjaimat.
Hiányzik
valami: -pótolni nem lehet!
-Nem
találom hozzá: -az elvesztett hitem.
