Bánatvirágok 
 
 
Kopár, kihalt világ éjsötét tájain
kóborlok céltalan, eltűnt idők nyomán.
Néha még felsejlik itt-ott délibáb,
és e képzelet, ami visz tovább.
Kövek közé szorultak a néma sóhajok:
sziklarepedésből utat törő vérző patakok.
Lidérces fény csábít: pókháló a ház:
kiszáradt a folyó, már nem magyaráz.
Partjain még nyílnak a bánatvirágok,
sorvad a gyökerük, ez nem az ő világuk.
Fagyos ott a föld, csaló lett a fény,
lezárom a múltam, nincs, már nincs remény…



Lengyel Jolán - 2006-03-28