Elmentél Szívem egy darabját vitted el magaddal, elnémult a lelkem néma fájdalommal. Mindhiába patakzik szemembõl a könny, a valós életbe Te már, vissza, sohasem jössz. Emléked õrzöm. Lehet közel vagy, vagy távol, mert nekem ma is oly nagyon hiányzol. Minden nap várlak, mindenben keresem drága lényedet, lelkem mélyén õriz az emlékezetem. Az idõ múlása nem hoz enyhülést, bánatom hulláma a magas égig ér. Fellobban a gyertya pici, apró lángja, megrezdül a virágszirma lelkembe szántva. S én könnyes szemmel nézem végsõ nyughelyed. Lengyel Jolán - 2012-11-01 Százhalombatta