|
Liszkai
Ilonához
Pislákoló
gyertyafénynél imát mondok
érted,
Eltűnt
léted oltárára
némán hullik könnyem.
Feldereng
a kedves szavad és a nevetésed,
Hosszú
idők szép-emlékét felidézem
közben.
Elbúcsúzni
nem is tudtam, közbe szólt az élet,
Fehér
virág koszorúm volt üzenetem
néked.
Csak
lélekben voltam jelen, ez ’míg
élek éget,
Féltve
őrzött kincsként óvom
könyveidet, képed.
Te
küldted el, Tőled kaptam, préselt
növényekkel,
Néhány
soros kézírással, valós
szeretettel.
Olvasgatom,
lapozgatom, nézem párás szemmel,
Beleszövöm
a lelkembe igazgyöngyszemekkel.
Lengyel
Jolán
Százhalombatta
|
