Hiányzol


Kifosztottan zokog szívem, égeti a bánat,
Nem olthatja bennem semmi a vágyat:
Látni szeretnélek, fognám meleg kezed,
Nézném kedves arcod, beszélgetnék veled.
Oly hatalmas tátongó ûr maradt utánad,
Megdermedt a csend is, nélküled magányban.
Kõsziklaként nyomja e súly a lelkem,
Már csak az emléked maradt meg nekem.
Fényképeid nézem, nap, mint nap helyetted,
Elképzelem itt vagy, fejem felemelem.
Lenge szellõ simogatva könnyem szárítgatja,
Virág és az égõmécses illatait hozva.
Tûnõdöm a letûnt idõn, emléked ölelve:
Szívembe vagy zárva, míg élek örökre.


Lengyel Jolán - 2011-12-03