Kavargó gondolatok

Ölelj át csendeddel bársonyos éjszaka!
Pihenni szeretnék, mint egy kisgyerek,
kinek még nincsen semmiféle gondja,
hogy ne feszüljenek tovább az agyi erek.

Fáradt vagyok! S ha mégis jön az álom,
vészterhes mélységet vetít elém:
szakadék szélén önmagamat látom,
és emberek tömege sietve jön felém.

E romhalmaz tetején egyedül nem vagyok!
Körmeim szakadnak, de lelkem mélybe hull,
mert súlya van a szónak, és a teher oly sok,
nyomasztó a lét értéke: a gond tornyosul.

Lengyel Jolán - 2009-03-11