Anyák napján



Térdre hullt lélekkel nélküled magányban,
dédelgetve ölelem emlékvirágaim.
Valamennyi virul,
szirmuk harmatos
több év elteltével is elevenek,
csak az idõ terített rájuk szemfedelet.

Üvölt a hiányod e szép májusi napon
égeti, marja, szántja lelkemet.
Egy marék földet a kezembe felveszek,
benne életed nyomait keresem,
majd leszórom
kegyelettel nézve,
TE mindig mindenben itt vagy velem,
míg a falevelek suttogó hangját hallgatom
csend vesz körül, s én fázom idebent.

Langy’ tavaszi szellõtõl libben a gyertyaláng,
imára kulcsolom kezem,
a vonuló felhõk odafent az égbõl
hullajtanak rá esõcseppeket. 
Midõn csokromat sírodra helyezem
csókomat rálehelem,
gyengéden emelsz karjaidba,
és ölelve ölel az emlékezetem.


Lengyel Jolán - 2009-05-01


Ez a versem 2011-ben megjelent az „ Anya ölelj át! „ című Holnap Magazin Kötetében.