Álom és valóság

Vadvirágos mezõn sétálok,
Körülöttem pillangók, virágok.
Szabad vagyok, boldogság tölt el,
Érzem a nap is nekem kelt fel.
Sugaraival pajkosan megsimogat,
Lágy szellõ kócolja a hajamat.
Tudom, tovább kell mennem,
Még maradnék, nem tehetem.

Hirtelen mély szakadékba zuhanok,
Sötét van, félek, semmit se látok.
Társam a kétségbeesés, a magány.
Nincs is kiút innen talán?
Körülnézek, helyzetem kilátástalan,
Mindenhol csak hideg, nedves falak.
Segítségért kiáltok, nem hallja senki.
Nem akarok itt maradni!

Karjaim felemelem a világosság felé,
Testem könnyû, száll felfelé.
Repülök magasan a felhõk között,
Minden olyan tiszta, kékbe öltözött.
Láncait ledobja testem, lelkem,
Tovaszáll bánatom, rosszkedvem.
Tündöklõ szivárvány vonz magához,
Bizakodva megyek, e színjátszó csúszdához.
Ráhuppanok, lefelé csúszom lassan,
Felhõk már felettem vannak magasan.

Gyönyörû, gondozott kertbe érkezem,
Mely elkápráztatja minden érzékem.
A csodálatos rózsák közt lassan lépkedem,
Bódító illatfelhõ körül ölel engem.
Leülök egy padra, jó itt megpihenni,
Piciny madárkák énekét hallgatni.
Felébredek, lassan rádöbbenek,
Eddigi életem álmodtam meg.

                                                                                                    <<  Vissza