Levél a mélybõl…


Halott álmokat sodor az õszi szél
Félelmek suhannak keresztül
Agyam sikátorain, némán üvölt
Felettem a félelem, sötét arca
Követ szüntelen
S ha hangom suttogóra fogom
Ordításként visszhangzik
Belsõ világom terein

Elhagyottan fekszem
kezem imára kulcsolom
- Hallgass meg mindenek õs öregje
Nézz rám is kicsit
Fogd a kezem, mint mikor gyermek voltam
Ránts ki félelmeim mocsarából
Mert elnyel s lehúz a pokol
S ott hideg van, senki nem álmodik
Jeges verejtékben vergõdik testem
Görcsök szaggatják, el hagy az értelem
Többé nem jön el értem
Akire várok nappalon, éjjelen

*

Gyere el kérlek,
Szoríts erõsen magadhoz
Olyan nagyon szeretlek
Elmondani nem tudom
Azt amit irántad érzek
Mert nincs szó,
Nincs tett, csak érzéseim
Dübörögnek benn a szívemben
S lelkem rejtekében
Vad viharok sûrûjében
Vergõdök szüntelen

*

Szeretlek. Ez az egyetlen szó
Amit mondhatok.
Életem az, mit neked adhatok.
Nincs más kincsem
Sem igazgyöngyeim
Sem aranyam
Csak az álmaim
Fogadd el kérlek

De mitõl is félek, mint az õz rettenek
Félve bújok a sûrû mélyén
Reszket a lelkem, hogy soha nem kellek

*

Tudom én, hogy nem tudok olyat írni
Mint más, olyan szépen strófákba szedni
Virággal díszíteni, ékesszólóan
Nem tudok kecsesen szófüzéreket fonni

Mert láthatatlanná váltam

Nem hallani hangom, nem látni már
Ahogyan feléd nyújtom könyörgõn kezem
Talán még azt sem látná senki
Amikor az élet legyõz, s a ravatalon fekszem.

*

Befejezem már, hiszen ez a sok sirám
Megijeszt, és elhagysz örökre
Talán meg sem mutatom neked
Maradjon ez az én titkom erre az életre.

De tudd, bár mondtam már
Még sem érzem elégnek
Mindennél jobban csak Téged szeretlek

                                                                         <<Vissza