Levél
a mélybõl…
Halott álmokat sodor az õszi szél
Félelmek
suhannak keresztül
Agyam
sikátorain, némán
üvölt
Felettem a
félelem, sötét arca
Követ
szüntelen
S ha hangom
suttogóra fogom
Ordításként
visszhangzik
Belsõ
világom terein
Elhagyottan
fekszem
kezem
imára kulcsolom
- Hallgass meg
mindenek õs öregje
Nézz
rám is kicsit
Fogd a kezem,
mint mikor gyermek voltam
Ránts
ki félelmeim mocsarából
Mert elnyel s
lehúz a pokol
S ott hideg van,
senki nem álmodik
Jeges
verejtékben vergõdik testem
Görcsök
szaggatják, el hagy az értelem
Többé
nem jön el értem
Akire
várok nappalon, éjjelen
*
Gyere el
kérlek,
Szoríts
erõsen magadhoz
Olyan nagyon
szeretlek
Elmondani nem
tudom
Azt amit
irántad érzek
Mert nincs
szó,
Nincs tett, csak
érzéseim
Dübörögnek
benn a szívemben
S lelkem
rejtekében
Vad viharok
sûrûjében
Vergõdök
szüntelen
*
Szeretlek. Ez az
egyetlen szó
Amit mondhatok.
Életem
az, mit neked adhatok.
Nincs
más kincsem
Sem
igazgyöngyeim
Sem aranyam
Csak az
álmaim
Fogadd el
kérlek
De mitõl is
félek, mint az õz rettenek
Félve
bújok a sûrû mélyén
Reszket a lelkem,
hogy soha nem kellek
*
Tudom
én, hogy nem tudok olyat írni
Mint
más, olyan szépen strófákba
szedni
Virággal
díszíteni,
ékesszólóan
Nem tudok
kecsesen szófüzéreket fonni
Mert
láthatatlanná váltam
Nem hallani
hangom, nem látni már
Ahogyan
feléd nyújtom
könyörgõn kezem
Talán
még azt sem látná senki
Amikor az
élet legyõz, s a ravatalon fekszem.
*
Befejezem
már, hiszen ez a sok sirám
Megijeszt,
és elhagysz örökre
Talán
meg sem mutatom neked
Maradjon ez az
én titkom erre az életre.
De tudd,
bár mondtam már
Még
sem érzem elégnek
Mindennél
jobban csak Téged szeretlek
<<Vissza
|