GYÖNYÖRŰ EMLÉKKÖNYV: KÉPEKKEL, VERSEL ÉS ZENÉVEL PPS

Katt... a könyvre a lapozáshoz

Minden emlék lesz egyszer,
Ha tovaszáll a nyár.
Fáradt szíved is egykor
Valakit visszavár.
Hajad ezüstben játszik,
Belepi az ősz, a dér.
Ne feled! Az ifjúság
Mindennél többet ér!

Ha majd sok-sok idő múlva
Ezt a könyvet olvasod,
Jusson eszedbe otthonod,
Otthon töltött gyermekkorod.
Legyen a sorsod bár mostoha,
Az csüggedést ne érezz soha.
Ne hagyjon el a hit, remény,
Őrizze e kis költemény.
Mert ha lesz is néha bánatod,
Ha e kiskönyvet felnyitod:
Érezd újra gyermeknek magad,
Mert a gyermekkorod a legboldogabb.

Ha majd egyszer évek múlva,
Hajad hófehér lesz, s kezed reszkető...
 Kis unokáid körében ülve,
A legkisebb egy könyvet vesz elő.
Nézd nagyanyó e könyvet,
Teszi le eléd.
Eszedbe jut az a sok szép emlék,
Az a sok szép kép, egy kedves arc,
Valaki, akit talán már takar a sír.
Kis unokáid félre suttogják:
Nézd! A nagyanyó sír!

Amíg fiatal vagy
Minden szépnek látszik,
Hulló könnycsepped is
Szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek
Lassan tovaszállnak,
Úgy nőnek szívedben
A gondok, s az árnyak.
Mert, ahogy te szeretsz,
Úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged,
Úgy lesz jó barátod.
S ha majd minden álmod
Valósággá válik,
Akkor se feledd el:
“Légy jó mindhalálig!”

Volt egyszer egy kis emlékkönyv,
Jó dolga volt régen:
Csillag szemű kedves kislány
Lapozgatta szépen.
A kislányka asszonnyá vált,
Könyvecskéből dísz lett,
Évek múlva kicsi gyermek
Lapozgat egy könyvet.
Nézd anyukám, de gyönyörű!
Ki írta e verset?
Az anya a könyvbe pillant,
Olvassa a verset.
Két szemében könny csillan meg,
Ismerős az írás.
Eszébe jut ifjúsága,
Környékezi sírás.
Felderengnek régi arcok,
Sok szép emlék visszatér.
Sír vele a kicsi gyermek,
És nem tudja, hogy miért.

Az emlék olyan virág,
Mely nem hervad el soha,
Melyet féreg nem rág,
Vihar nem hord tova.
Gyűjtsd hát egy csokorba,
Amennyit csak lehet,
S őrizd meg a többi között
Az én emlékemet!

Ha majd egyszer évek múlva
Legszebb vágyad teljesül,
Ifjú lelked a múlt idők
Szép emlékén elmerül.
Vedd kezedbe e kis könyvet,
Mint szeretet zálogát.
Meglásd, eléd varázsolja
Ifjúságod szép korát!

Kinek el nem fogy gondja soha rád,
Szeresd szívből Édesanyád!
Imádkozz érte buzgón,
Mert elhagynak hűtlen mindazok,
Kiket szeretve ölelt át karod.
De árva mégsem leszel soha,
Míg el nem fogy az ő mosolya.
Ha félre is ért az egész világ,
S mindenki kész lesz követ vetni rád,
Ő a követ akkor sem veti,
Mert Ő akkor is szeret
és meg fog érteni!

Emlékül mit írjak egy fiatal lánynak,
Kire még az élet örömei várnak.
Ki még nem csalódott,
Kit még nem ért bánat.
Emlékül legjobb lesz,
Ha azt kívánom:
Legyen az életed hosszú édes álom.
Álmodjál csendesen mindenféle szépet,
és ne tudd meg soha,
hogy az élet néha, durva és mostoha.

Mint virágos völgy ölében
Kis pataknak habjai,
Oly vidáman follyanak le
Életednek napjai.
Óh, ne gondold, hogy a jövő
A jelennél szebb legyen,
Gyermekkorod boldog álmát
Nem pótolja semmi sem.
Csak amikor életednek
Rózsafája már lehullt,
Akkor látod mennyi szépet
Rejt magába a múlt.

Ha majd sok idő múlva
Lapozod e könyvet,
Tán a múltnak emlékére
Ejtesz egy-egy könnyet.
Csendüljön fel szívedből
Egy régi-régi nóta,
Boldog idő-szép gyermekkor
Jöjj vissza egy szóra.

Egy hosszú álom az élet
Kívánom álmodjál szépeket!

Az élet egy robogó vonat:
Vezetője egy legény,
Véd jelzője az anya,
Váltója a szerelem,
Állomása a házasság.
Válaszd meg jól a vezetőt,
Figyeld meg jól a véd jelzőt,
Óvatosan haladj a váltókon,
Hogy életed biztos állomásra fusson.

Kútágasra szállt egy veréb,
Emlékversnek ez is elég.
Ha nem elég?
Szálljon oda még egy veréb.