Nem
láthattad, miként rajzolt
késével
keresztet, mielõtt megszegte
a vekni kenyeret, s vágott belõle
szeletet, majd megkente
vékonyan
piros hurkazsírral
nekem.
Nem
láthattad, miként intette
lépteit csendre, s falnak fordulva
sírt éjjelente, miután sót
melegített,
harisnyába, aztán a sajgó
fülemre
tette az én áldott jó
Édesanyám
keze.
Nem
láthattad, miként készített
a semmibõl éhes szánknak
gõzõlgõ levest, Õ , ki a
fazékból
utolsóként szedett, arcán mosoly,
s akár az Esthajnalcsillag, ragyogott
a szeme.