ÕRSÉGVÁLTÁS

 

 
Az ifjú magabiztosan húzza meg az ósdi kapu mellett lógó rozsdás csengõ kirojtolózott zsinórját. 
- Csiling-glang… - szólalt meg a csengõ rekedt hangja a kapu felett. - Csiling-giling - hozza vissza kisvártatva 
a visszhang a hamis hangokat.

Az ég kibontja csomagját, és csillogó-villogó hópelyhekkel szórja tele a tájat, az ütött-kopott csengõt és az ifjú koromfekete haját. A kapu nyikorogva kitárul, az ifjú megilletõdve lép be rajta. Tehát ez lesz az õ új, ismeretlen világa. Megborzong kissé, amint körülnéz. Itt kell neki szeretetet és boldogságot palántálnia, itt kell neki az igazság mérlegét tartania, Manitu, s nagy szellem békepipáját körülhordoznia, és végül, itt kell neki EMBERNEK lennie.

Az öreget egy elnyûtt karosszékben találja. Megáll elõtte, hogy a betanult szöveget elmondja az õsz hajú, mélyen tiszteltnek, de torka összeszorul, és csak néz a milliónyi ránccal sebzett arcba…

- Megjöttem apó - nyögi ki végül a kurta mondatot.

- Vártalak már fiam - jött a távoli válasz, válasz a múltból.

A mélyen tisztelt néhány pillanatig felcsillanó szemmel méregeti a gyermekifjút, majd egy barna kenyérbõl gyúrt gombócot nyújt át neki. Utána kezét az ölébe ejti, hátradõl a hintaszékben a nagy elrugaszkodáshoz, ereje azonban fogytán van, és úgy bukik le róla, amint azt lassítva pergetett filmen látni.

Az IFJÚ szeme arra a helyre tapad, nézi azt a végzetes pontot, ahol az ÖREG megszûnt létezni, észre sem véve, hogy egy fehér galamb csipegeti kezébõl a kenyérgombócot…

 

<<Vissza