A
LEGÉNY
Felkattintom
az éjjeli lámpát. Négy
óra. Még fél
órát
heverészek az ágyban, utána majd
felkelek.
Iszok
néhány korty pálinkát az
odakészített üvegbõl.
Rágyújtok. Mélyen leszívom
a füstöt.
Ez megbosszulja magát. Elfog a
köhögési roham.
Bánatosan elnyomom a cigarettát. Már
ez sem megy.
Lehunyom
a
szempillám és elábrándozok.
Maholnap
hatvanéves
leszek. Észre sem vettem, hogy megöregedtem. Nem
értem rá észrevenni. Milyen
gyorsan múlik az idõ. Mintha tegnap lett
volna,
amikor kis
gatyában futkároztam
a porban, virágot szedtem a réten vagy
éppen a
gazda birkáit zavarásztam
széjjel… Akkor még mindennek tudtam
örülni. Nem ismertem az élet
nyomorúságát,
a szenvedéseket.
Mikor
tízéves elmúltam, meghalt
édesapám.
A látástól
vakulásig tartó mezei munka, a
jószág
körüli éjjeli munka
legyengítette, és az
amúgy is beteges ember szíve felmondta a
szolgálatot. Fél évre rá
édesanyám is
eltávozott az örök pihenés
birodalmába.
Így egyedül maradtam az akkor tizenhat
éves nõvéremmel,
aki ettõl
kezdve anyai gonddal nevelt.
A
nõvérem! Felnyitom a szempillám,
és iszok megint a
pálinkából.
Rágyújtok ismét. Hátha
elbírom szívni.
A nõvéremnek reggelire sütök
a friss kolbászból,
tükörtojás is lesz
mellé. Úgy szereti. Meg fõzök
teát.
Az
jót tesz neki. Ismét elfog a
köhögés.
Elnyomom a cigarettát.
És
akkor… Mikor is történt az a
borzasztó eset a
nõvéremmel? Igen…
régen… nem is tudom már… A
gazda díszlova valamitõl megvadult
és elszabadult… Megborzongok. Azóta
szegényke nem tudja elhagyni az ágyat.
Igen…
Elszáguldott az ifjúságom,
megöregedtem.
Agglegény
maradtam. A gyárban mindenki úgy
beszél
rólam, hogy a legény így, a
legény
úgy…
Nem bánom. Nem tudok haragudni rájuk, mert
valójában
nem rossz gyerekek.
Egyedül csak az fáj, hogy nem tanultam meg
írni-olvasni, és elsején, amikor a
fizetést kell felvenni… Na, de ez is
elmúlik egyszer. Fõ az, hogy bírtam
egy
házat venni. Nem nagyot. Két szoba,
egy konyha,
de elég. Van hozzá egy kis kert
is. A ház elõtt pedig virágoskert. A
nõvérem nagyon szereti
a virágokat.
Remélem, a rózsák az idén
is szépek lesznek.
Még
öt percem van, aztán fel kell kelnem és
végezni a napi
teendõt. Félénken a naptár
felé
nézek. Számolgatnám a
napokat… mennyi is
van
még a nyugdíjig? Felsóhajtok. Ha
megkapom a
nyugdíjat,
milyen jó is lesz! A
nõvéremet
délelõttönként kiviszem a
virágoskertbe, én pedig… Hogy is fogom
csinálni? Reggel megetetem a jószágot,
bevásárolok a boltban, megreggelizünk
és
azután kiviszem a kisszéket a kertbe.
Leülök
majd, és gyönyörködök a
szépen
megmunkált ágyásokban, a
fák
gyümölcseiben… Akkor teljesen boldog
leszek.
Élvezni fogom egész életem
munkájának
gyümölcsét…
<<Vissza