A LEGÉNY




Felkattintom az éjjeli lámpát. Négy óra. Még fél órát heverészek az ágyban, utána majd felkelek.

Iszok néhány korty pálinkát az odakészített üvegbõl. Rágyújtok. Mélyen leszívom a füstöt. 
Ez megbosszulja magát. Elfog a köhögési roham. Bánatosan elnyomom a cigarettát. Már ez sem megy.


Lehunyom a szempillám és elábrándozok. Maholnap hatvanéves leszek. Észre sem vettem, hogy megöregedtem. Nem értem rá észrevenni. Milyen gyorsan múlik az idõ. Mintha tegnap lett volna, 
amikor kis gatyában futkároztam a porban, virágot szedtem a réten vagy éppen a gazda birkáit zavarásztam széjjel… Akkor még mindennek tudtam örülni. Nem ismertem az élet nyomorúságát, a szenvedéseket.


Mikor tízéves elmúltam, meghalt édesapám. A látástól vakulásig tartó mezei munka, a jószág körüli éjjeli munka legyengítette, és az amúgy is beteges ember szíve felmondta a szolgálatot. Fél évre rá édesanyám is eltávozott az örök pihenés birodalmába. Így egyedül maradtam az akkor tizenhat éves nõvéremmel, 
aki ettõl kezdve anyai gonddal nevelt.


A nõvérem! Felnyitom a szempillám, és iszok megint a pálinkából. Rágyújtok ismét. Hátha elbírom szívni. 
A nõvéremnek reggelire sütök a friss kolbászból, tükörtojás is lesz mellé. Úgy szereti. Meg fõzök teát. 
Az jót tesz neki. Ismét elfog a köhögés. Elnyomom a cigarettát.


És akkor… Mikor is történt az a borzasztó eset a nõvéremmel? Igen… régen… nem is tudom már… A gazda díszlova valamitõl megvadult és elszabadult… Megborzongok. Azóta szegényke nem tudja elhagyni az ágyat.

Igen… Elszáguldott az ifjúságom, megöregedtem. Agglegény maradtam. A gyárban mindenki úgy beszél rólam, hogy a legény így, a legény úgy… Nem bánom. Nem tudok haragudni rájuk, mert valójában 
nem rossz gyerekek. Egyedül csak az fáj, hogy nem tanultam meg írni-olvasni, és elsején, amikor a fizetést kell felvenni… Na, de ez is elmúlik egyszer. Fõ az, hogy bírtam egy házat venni. Nem nagyot. Két szoba, 
egy konyha, de elég. Van hozzá egy kis kert is. A ház elõtt pedig virágoskert. A nõvérem nagyon szereti 
a virágokat. Remélem, a rózsák az idén is szépek lesznek.


Még öt percem van, aztán fel kell kelnem és végezni a napi teendõt. Félénken a naptár felé nézek. Számolgatnám a napokat… mennyi is van még a nyugdíjig? Felsóhajtok. Ha megkapom a nyugdíjat, 
milyen jó is lesz! A nõvéremet délelõttönként kiviszem a virágoskertbe, én pedig… Hogy is fogom csinálni? Reggel megetetem a jószágot, bevásárolok a boltban, megreggelizünk és azután kiviszem a kisszéket a kertbe. Leülök majd, és gyönyörködök a szépen megmunkált ágyásokban, a fák gyümölcseiben… Akkor teljesen boldog leszek. Élvezni fogom egész életem munkájának gyümölcsét…

<<Vissza