Gyötrelem!
Mely néma fájdalommal,
erõs marokkal, szorította naiv szívemet.
Bíztam a fényben, ami megjelent a sötétben.
Azt hittem eljött… a nekem rendelt.
E helyett…
Egy gyors vihar volt csak!
Amely sivár, kietlen csatateret hagyott,
hol lelkem, sebezve… szanaszét csatangolt.
Egy kérdés volt… az is eltévedt az úton.
A célja nem volt sehol.
Álmodtam.
De felébredtem… emléked börtönében.
És még álmodnom kellett sokat,
hogy az albumban más képeket lapozzak.
Napról-napra… a mosoly nem tévedt arcomra.
Júdás vagy!
Elárultad önmagad.
Elfogadtam a sehol sincs országot!
Lezártam… És bezártam a fiókot.
Elindultam másfelé.
Van még más a világon.
Megtalált a nem várt magányomban…
egy kételkedõ hang.
De, érezni kezdtem... bõrömön a vihar szelét,
amint, megpillantottam…
egy összetépett levél,
kallódó szeletét
a kinyitott asztalfiókban.


                              2006.03.02