Emléked börtöne

Utolért egy álom.
Melyet szívem már,
régóta vágyott.

Mennybéli boldogság…
Kezem közt ékszerdoboz.
Volt, vagy álom csupán?

Képek villannak fel…
A kedves arcod,
a mélységes szemed.

Elmerültem benne nagyon.
De, már ... Te nem ismersz.
Hol is vagyok?

Vagyok-e egyáltalán?
A fényt alig látom.
Túl jutok-e falán...

Emléked börtönének?
Nézem a csillagos
eget... kicsiny fények.

A vastag fal ellen áll…
tövében leroskadok.
Szemközt rideg rács…

Esõ esik csendesen…
gurulnak arcomon,
meleg, kis könnycseppek.

Ismered ezeket a szavakat?!
Bármelyiket hallom…
Csalás, Hazugság, Árulás.

Ezek, mint hideg vasak,
/vérem folyik meghalok/
szívembe hasítanak.

Kinyitom szemem…
Sebeim mégis fájnak,
nagyon, ha felébredek.

De újra vonz a mélység…
Börtönödben vagyok,
körbe vesz emléked ismét.

Mégis oda vágyom…
De, kezem levegõt markol,
ha rámtör megint az álom.