Liza
alkotásai
Akik
látnak, ha néznek...
Voltam
cselédlány
úrnak
asztalánál,
földtúró
gazdagnak
portáján,
kis
gyufaárús lány,
vagy koldus az
útpadkán.
Csermelyből
fogott hal
tátogó
szájammal,
lelőtt sas
madár
sebzett
szárnyakkal.
Ketrecbe
zárt – szabad gondolat.
Voltam
föld alatt
gyökere
a fának,
erős
törzse
gyenge
hajtásnak.
Voltam, aki
láttam.
Voltak, akik
néztek.
Akik
néztek, nem mind láttak.
Akiket
néztem, mind láttam.
Láttam
ködöt és
sötét
felleget -
néha a
napot is, mikor
árnyékot
vetett.
Hullámot,
mi fölém
emelkedett
és
mélységet is,
mely
eltemetett.
De a mai
ünnep melege,
mint
anyám keze,
mikor mint
kisgyermeket,
karjába,
ölébe vett -
E kedves
„ármány”
velünk
miként
történhetett?
Létünk
közös érzetével
a folyton
elszökő
Idő most
átölel,
s nem enged
el.
Lelkünk
szabad – akár a gondolat
Hittem,
létezhet
ébren
álmodás -
de ha eljő,
megcsal-e
álommal
a valóság?
Kísértést
kerülve
őrizni
önmagam, s őket,
akik
látnak, ha néznek
múltba,
s jövőbe…
Szemünkre
hintett
álompor
ellen - állni,
a
sanyarú mának
jobb
jövőt várni
A
háborgó világnak
adni
jót, s tán ráfelel:
vérmes
farkasok közt
sok
még az ember.
2007. június 16.
Fohász
Uram, adtál két lábat,
utat, mit kijelölj, nem kértem –
botlottam kőbe, fába,
míg egyiktől másikig értem.
Uram, adtál egy törzset,
megtartsa lábam, ha meginognék –
hajlított volna ketté,
mit erős gerinccel megtoldtál.
Uram, adtál két kezet,
ölni vagy ölelni, nem mondád –
nyújtottam elém védőn,
vagy szorítva ökölbe kérdőn.
Uram, adtál két szemet,
mi előre néz, de hátra is lát –
leszegtem földnek, emeltem égnek
fohászom szól hozzád:
Uram, nem adtál két értelmet
felfogni a megérthetetlent.
Uram! Adj kérlek jelet,
ne hagyd megtörni hitemet!
Uram!
Irgalmazz!
2007.10.24.
A
végtelen
Milyen messze
a
végtelen,
ha
ajkadról szó ejti ki,
vagy
lépted tárja eléd-
közte
híd,
alatta
emberfejek,
mik tartanak,
vagy
kezek emelik
talpadat
nem
merülni el,
hol mocsok
és sár takar.
Mondd, szemed
látja-e
még a
közelt -
vagy
átsiklik
néma tájakon
kinyújtott
karoddal elérni
az
áhított holnapot.
Érzed-e
még virágok
bódító
illatát,
szelíd
muzsika
üzen-e
neked,
vagy
légből
hívott
köddel
titkaid
leplezed.
Álmodod-e
még
vadlovak
vágtáját,
sasok
széles szárnyát,
pillangók
könnyed reptét -
vagy
fagyott
mosollyal
csapod
agyon.
Milyen messze
a
végtelen,
ha betűkből
összerakod
-
vagy
száll
vadludak
útján
mezőkön,
álmos
hegyeken,
megpihenve
fodros habokon
számolni
a cseppeket.
Ha már
nem lelsz határt,
hol valaha
volt,
sűrűn-szőtt
hálóban
te vagy
a
pók.
A természet
csodája
(haiku-tanka)
Faágak,
bokrok
hullott haja
táplálja
az
alvó földet,
míg
elmúlás álmodja
újra
zöld lombjaikat.
*
A
jégvirágok
csokrában
ősz parókát
visel a
télben -
kölcsönvett
álruháját
az
ébredés veti le.
2007.08.18.
Jolikához
Száz évnyi mélyben,
gyökere ezer
hajtásával
öleli a földet
az életért.
Zöld koronák
árnyai alatt
messzire nyúlva
fonódnak össze
egyetlen létbe -
bölcsőjükben
éltél egyedül,
elhagyatottan,
mint egyetlen
sötét félelem,
mi nem enged el.
S az értelem,
mint gyertyaláng
varázsolt újra
meleg szobát –
apró léptekkel
megmásztad
a gyökerek
ezer fokát.
Ringasson át
teljes életen
új bölcsőd, mit
fontak neked
szeretteid
egybekulcsolt
kezei.
2008.
Liza
összes alkotása ->
|