Liza alkotásai


  Akik látnak, ha néznek...


Voltam cselédlány
úrnak asztalánál,
földtúró gazdagnak
portáján,
kis gyufaárús lány,
vagy koldus az
útpadkán.
 
Csermelyből fogott hal
tátogó szájammal,
lelőtt sas madár
sebzett szárnyakkal.
 
Ketrecbe zárt – szabad gondolat.
 
Voltam föld alatt
gyökere a fának,
erős törzse
gyenge hajtásnak.
          
Voltam, aki láttam.
Voltak, akik néztek.
Akik néztek, nem mind láttak.
Akiket néztem, mind láttam.
 
Láttam ködöt és
sötét felleget -
néha a napot is, mikor
árnyékot vetett.
 
Hullámot, mi fölém
emelkedett
és mélységet is,
mely eltemetett.
 
De a mai ünnep melege,
mint anyám keze,
mikor mint kisgyermeket,
karjába, ölébe vett -
E kedves „ármány”
velünk miként
történhetett?
 
Létünk közös érzetével
a folyton elszökő
Idő most átölel,
s nem enged el.
 
Lelkünk szabad – akár a gondolat
 
Hittem, létezhet
ébren álmodás -
de ha eljő, megcsal-e
álommal a valóság?
 
Kísértést kerülve
őrizni önmagam, s őket,
akik látnak, ha néznek
múltba, s jövőbe…
 
Szemünkre hintett
álompor ellen - állni,
a sanyarú mának
jobb jövőt várni
 
A háborgó világnak
adni jót, s tán ráfelel:
vérmes farkasok közt
sok még az ember.

2007. június 16.

Fohász

Uram, adtál két lábat,
utat, mit kijelölj, nem kértem –
 
botlottam kőbe, fába,
míg egyiktől másikig értem.
Uram, adtál egy törzset,
megtartsa lábam, ha meginognék –
hajlított volna ketté,
mit erős gerinccel megtoldtál.
Uram, adtál két kezet,
ölni vagy ölelni, nem mondád –
nyújtottam elém védőn,
vagy szorítva ökölbe kérdőn.
Uram, adtál két szemet,
mi előre néz, de hátra is lát –
leszegtem földnek, emeltem égnek
fohászom szól hozzád:
Uram, nem adtál két értelmet
felfogni a megérthetetlent.
Uram! Adj kérlek jelet,
ne hagyd megtörni hitemet!

Uram! Irgalmazz!

  2007.10.24.

A végtelen
 

Milyen messze a
végtelen,
ha ajkadról szó ejti ki,
vagy lépted tárja eléd-
közte híd,
alatta emberfejek,
mik tartanak,
vagy
kezek emelik talpadat
nem merülni el,
hol mocsok és sár takar.
Mondd, szemed látja-e
még a közelt -
vagy
átsiklik néma tájakon
kinyújtott karoddal elérni
az áhított holnapot.
Érzed-e még virágok
bódító illatát,
szelíd muzsika
üzen-e neked,
vagy
légből hívott
köddel
titkaid leplezed.
Álmodod-e még
vadlovak vágtáját,
sasok széles szárnyát,
pillangók könnyed reptét -
vagy
fagyott mosollyal
csapod
agyon.
Milyen messze a
végtelen,
ha betűkből
összerakod -
vagy
száll
vadludak útján
mezőkön,
álmos hegyeken,
megpihenve
fodros habokon
számolni a cseppeket.
Ha már nem lelsz határt,
hol valaha volt,
sűrűn-szőtt hálóban
te vagy
a
pók.

A természet csodája
(haiku-tanka)


Faágak, bokrok
hullott haja táplálja
az alvó földet,
míg elmúlás álmodja
újra zöld lombjaikat.
*
A jégvirágok
csokrában ősz parókát
visel a télben -
kölcsönvett álruháját
az ébredés veti le.

   2007.08.18.


Jolikához

  Száz évnyi mélyben,
gyökere ezer
hajtásával
öleli a földet
az életért.
Zöld koronák
árnyai alatt
messzire nyúlva
fonódnak össze
egyetlen létbe -
bölcsőjükben
éltél egyedül,
elhagyatottan,
mint egyetlen
sötét félelem,
mi nem enged el.
S az értelem,
mint gyertyaláng
varázsolt újra
meleg szobát –
apró léptekkel
megmásztad
a gyökerek
ezer fokát.
Ringasson át
teljes életen
új bölcsőd, mit
fontak neked
szeretteid
egybekulcsolt
kezei.


2008.

Liza összes alkotása ->